A feladatod…

 

Éles fény hasított a szemembe mikor felébredtem. Nyár van… az iskola utolsó hetében járunk. Már érzem a szabadság finom illatát. Nahát, egy újabb rémálom-mentes este! Hozzá tudnék szokni.

Fel akartam ülni, de ma valahogy szokatlanul nehezen ment. Szó szerint, mintha a párna húzott volna vissza, pedig kialudtam magam. Aztán megláttam mi az oka a nehézkes feltápászkodásnak. Majdnem sikítottam. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem már kora reggel is, hogy átgondoljam, mit reagálok és azt vajon ki hallja meg. Keserűen sóhajtottam miközben próbáltam megbecsülni a hajam hosszát. Egy éjszaka alatt talán több m int három métert nőtt. Volt egy sanda gyanúm, hogy ez kinek a műve lehet, de nem akartam mindjárt a legrosszabbra gondolni. Felkeltem és első dolgom egy olló levadászása volt a mérhetetlenül kupis szobámban. Miután találtam egy kóbor példányt a tükör elé sétáltam és megpróbáltam ugyan olyan méretűre vágni a hajam, mint amilyen akkor volt mikor tegnap lefeküdtem. Elégedetten konstatáltam az eredményt és elmentem öltözködni és bepakolni a táskámba. Mikor kész voltam még egy utolsó pillantást vetettem a külsőmre mielőtt elindultam volna a konyhába reggelizni. Jól tettem, hogy ellenőriztem magam. A hajam negyed óra alatt legalább tíz centit nőtt, ha nem többet. Na jó, nincs nekem erre időm, bakker! El fogok késni a suliból.

Fogtam egy sapkát és alágyömöszöltem a hajam, majd hajcsatokkal is rögzítettem, hogy biztosan ne essen le.

Szerencsém volt, mert anyukám még nem kelt fel, öcsémet meg már elvitte apukám nulladik órára, így nem kellett kellemetlenül magyarázkodnom a sapka miatt nyáron. Amit én is hülyeségnek tarok, de ez most kényszermegoldás. Hirtelen nincs jobb ötletem a folyton növekedő hajammal harcolnom.

Sikeresen bejutottam a suliba és gond nélkül vészeltem át négy órát és a köztük lévő szüneteket. Igen, sokan hecceltek és kérdezősködtek a sapka miatt, de valahogy mindig sikerült kivágnom magam. A következő óra tesi volt. Kicsit tartottam az öltözködéstől, de végül az öltöző zsúfoltságára hivatkozva a wc-ben öltöztem át.

Az órán már csak játszottunk, most épp a kosarazás volt a szezonális kedvenc. Nem voltam kimagaslóan jó játékos, de azért rossz sem. A tanárnő furán nézett rám és a szürke kötött sapkámra, de addig erősködtem, hogy megengedte, hogy rajtam maradjon.

Nagyon belemelegedtünk a játékba szinte már az állandóan növő hajzuhatagomról is sikerült elfeledkeznem mikor egyszer csak megállt minden. A labda a levegőben, a lányok futás közben, a galambok az elrugaszkodás pillanatában, egy levél nem ért földet, az emberek és autók megfagytak, a trolik és a szél megdermedt. Én sem tudtam mozogni, csak a szemem forgathattam erre-arra. Épp a labda után futottam, ami kiment a pályáról. Nézelődés közben valami szürke foltot pillantottam meg a látómezőm szélén. Lenéztem az aszfaltra és ijedten vizsgáltam az árnyékomat. Leesett a sapkám és kibomlott a hajam. Csak úgy úszik utánam a sok barna tincs. Úgy látom másoknak még nem tűnt fel.

-         Élvezet nézni, ahogy a kishölgy ilyen önfeledten játszadozik drága barátnőivel. – kezdte az ismerős negédes hang, amitől a hideg futkosott a hátamon. – hogy van ma?

Szívesen válaszoltam volna valami durvát, de a szám nem mozdult. Lassan besétált a látóterem bal széléről középre. Igen, a rég látott bíborköpenyesem volt az.

-         Á, örülök, hogy maga is ilyen jól érzi magát. Úgy látom némi gondjai akadtak a hajvágással… - mondta és én egyre jobban felhúztam magam rajta.

-         Menjen a fenébe! Mi a francnak jó ez? Direkt kínoz?!- tört ki belőlem. Eléggé meglepődtem, hogy ezúttal sikerült hangot adnom a gondolataimnak.

-         Na-na-na… hát ez a hála?

-         Mégis miért kéne hálásnak lennem magának?

-         Mert mutatom az utat.

Értetlenkedésemet hallgatással adtam tudtára, így ő folytatta.

-         Mutatom az utat, tehát, jöjjön rá azzal a kis csöpp agyával, hogy a maga feladata tündérré válni. Tudom, a hegyesebb fülecskéket nem vette észre, mert a méretes hajzuhatag feltűnőbb. Ne nézzen rám ilyen reménytelenül. Ez a feladata. Tessék, a szájába rágtam, most pedig eltűnök pihenni. Sok sikert és jó szórakozást! – az utolsó szót szinte dudorászta és a sétapálcáját lengetve elsétált, végül eltűnt a látómezőm jobb oldalán.

A következő pillanatban újra mozdult minden. Elindultak az autók, emberek, buszok, trolik, a galambok elrepültek, a falevél földet ért, a labda elpattant, a sapkám leesett, a lányok elszaladtak mellettem. A hajam is körülölelt egy pillanatra, de talán csak hallucináltam, mert az árnyékom újra normális lett. Eltűnt a többméteres hajam és amikor a füleimhez értem azok megint normálisan gömbölyűek voltak.

Csak álltam és néztem a körülöttem játszó osztálytársaimat. Úgy tűnik ők semmit sem fogtak fel abból, ami az előbb történt.

Éles fény hasított a szemembe mikor felébredtem. Nyár van… az iskola utolsó hetében járunk. Már érzem a szabadság finom illatát. És a Bíborköpenyes már megint az álmaimban járt…

Basszus, milyen hülyeség már, hogy tündérré kell válnom! Ez lehetetlen… Ezt ő sem gondolhatja komolyan…